A tudatosság – számomra – nem jelent mást, mint hogy lépésről lépésre haladva, egyre tisztább és mélyebb kapcsolatot alakítunk ki a világegyetemmel.
Amikor fejlődünk, változunk, amikor igyekszünk megismerni a megismerhetetlent, vagy legalább egy picit közelebb kerülni hozzá, akkor óhatatlanul érzékenyebbé válunk a környezetünkre. Nem csak érzékenyebbé válunk, (mert az érzékenység mindenkiben jelen van) sokkal inkább felismerjük, megismerjük, idővel pedig meg is értjük ezeket az érzéseket. A megértés mindig belül zajlik, sosem az elme szintjén. Az elme csak segít „összefésülni”, közérthetővé tenni azt.
A tudatosság útján járóként egyre mélyebben, egyre átfogóbban kezdjük el érzékelni és érteni a mindenhol jelen lévő energiát.
Nagyon lelkis, kifejezetten érzékeny gyermekként, majd felnőttként megéltem az érzelmek teljes skáláját. Mint ahogy egyébként mindenki. Viszont ezt sikerült igen mélyen, intenzíven abszolválni (kivitelezni).?
Mígnem még egész fiatalon, a húszas éveimben járva egy mély belső szándék, a változás tüze, elindított egy erős átalakulást bennem. Az érzékenység megmaradt, viszont az érzelmi viharok idővel, szépen elcsendesedtek, az érzékelés pedig egyre tisztábban és mélyebben jelent meg bensőmben.
Igen ám, viszont eltelt kb. 15 év úgy, hogy sok-sok megfigyelést, tapasztalatot képtelen voltam elhelyezni, mivel a mai napig nem találkoztam magamhoz hasonló személlyel, akinek a segítségével valóban, tisztán helyre tudtam volna tenni a történéseket.?
2015-ben erős késztetést éreztem egy konkrét könyv megvásárlására, amely segített életem képkockáinak összerendezésében. Akkor tudatosodott bennem, hogy amikor magam számára is furcsa módon cselekszem, vagy épp nem cselekszem, akkor mindig a szellemi aspektusom ügyködik. Ő pedig a mindent tudó univerzum része.
Emberként egyre többször félreállva, átadom az irányítást az önvalómnak. Így lépegetek az utamon, figyelve a mindenségből érkező információkra, üzenetekre. ?
Mindannyian része vagyunk a nagy egésznek. A szellemünkön, lelkünkön, önvalónkon, lényünkön, eszenciánkon – mindegy hogyan nevezem – keresztül kapcsolódunk az univerzumhoz. Amíg erős az anyagi világgal való kapcsolatunk, amíg az elménk megállás nélkül fecseg, addig – ritka kivételtől eltekintve – észre sem vesszük, mi érkezik a kapcsolódás eredményeként világunkba. Amikor már mindenre nyitottak vagyunk és semmihez sem kötődünk, elkezdjük tudatosan befogadni az életünkbe a világegyetemből érkező információkat.
Itt most nem térek ki konkrét történetekre, de becsszó, hogy a leírtakat igazolandó sztorikban nem lesz hiány az oldalamon.?
A következő bejegyzésben pedig máris olvashatod az első történetet. Egy olyan írással találkozhatsz, mely megmutatja azt, milyen erőteljes kommunikáció zajlik szavak nélkül az energia, rezgés, áramlás, hullámok szintjén.
