Kora tavasszal rátaláltam egy érdekes film linkjére. Az előzetesét megtekintve nem éreztem úgy, hogy a későbbi bemutató idején ott kellene ülnöm a gépem előtt, azon egyszerű oknál fogva, hogy már nem keresek semmit.
Most jövök egy kis magyarázattal.
Pici gyermekként még játékosan, tisztán tapasztalva élünk. Az önvalónkkal, rajta keresztül pedig a világegyetemmel való kapcsolatunkra ez különösen igaz. Csak max. néhány év adatik meg mindannyiunknak, mielőtt az anyagi világ be nem „szippant” bennünket.
Az emberi aspektus egyre erőteljesebbé válik, szinte minden az elme irányítása alá kerül, az öt érzékszerv totális bűvkörébe kerülünk.
Idővel valamennyien keresővé válunk. Szerencsés esetben ez a kutatás nem áll meg az elme szintjén, hanem egyre mélyebbről érkeznek a kérdések. – Kik vagyunk? Mi az életünk értelme? Miért vagyunk itt?…….. –
Sok-sok kereső üzemmódban eltöltött év után, amikor már a valóban fontos kérdésekre megkaptuk a választ, visszatalálva az önvalónkkal való eredendő kapcsolatunkhoz, megszűnik a keresés.
Szuper érzés egyébként, amikor ennek a hiányalapú üzemmódnak vége szakad. Itt jön be a képbe, mondhatni visszatér a tiszta tapasztalás időszaka. Visszakapjuk mindazt, amit születésünkkor magunkkal hoztunk, majd látszólag elveszítettünk.
El is feledkeztem erről a filmről és arról is, hogy mikor lesz a premier, mígnem a nem létező véletlenek, élen az önvalómmal, elém nem hozták újra a film linkjét. 2 órával a bemutató előtt… Ennél egyértelműbb felhívás nem is érkezhetett volna.
Természetesen megnéztem, melyről a következő bejegyzésben bővebben írok.
Mindegy mennyire értjük – nem az elmével – , éljük meg tisztán a világegyetemmel való kapcsolatunkat, mindig lesznek olyan momentumok az életünkben, amikor látszólag válasz nélkül maradunk. Ez történt akkor, velem is.
A film megerősített abban, amit eddig is tudtam, rámutatott néhány dologra, viszont plusz infót, esetleg egy wow élményt, na, azt nem hozott.
De, mégis van valami. Most, hogy írok róla az érzés szintjén (súg az önvaló) megérkezik a válasz. Már nem kifejezetten azért érzek késztetést valami elolvasására, megtekintésére, arra, hogy megtegyek dolgokat, mert általa fejlődöm, válaszokat kapok, mély megértéseken megyek keresztül, hanem, mert így is adok mindazoknak, akiket befogadó állapotban a világegyetem energiamezeje az oldalamra terel.
Szóval, egy egyszerű „melós” lettem, aki csatornaként funkcionál. 😉
